Boldog vértanú nővérek

Paschalis Jahn nővér és kilenc társa

Paschalis Jahn nővér és kilenc társa boldoggá avatási perének egyházmegyei szakasza lezárult. Ebből az alkalomból örömmel nyújtjuk át minden érdeklődő számára albumunkat, amely a „Hűség a szeretetben mindhalálig” címet viseli.

Ily módon szeretnénk emléket állítani mártírnővéreinknek, akik ellenállva a gonosz emberi cselekedeteknek gyönyörű élettanúságot hagytak ránk, megelőzve minket az örökkévalóságban. Krisztus iránti szeretetük és Istennek tett tisztasági fogadalmuk megőrzésének vágya adott számukra erőt és bátorságot, hogy ellenálljanak a gonosznak, és a Vörös Hadsereg katonái által mártírhalált haljanak.

A Szent Erzsébet nővérek küldetése 1842-ben kezdődött Sziléziában.

Az alapítók példáját követve, karizmájuk az irgalmas szeretet, a betegek, elhagyatottak, szegénységben élők és árvák gondozása. Napi szolgálatukat kezdettől fogva nagy odaadással, gyakran saját életüket kockáztatva végezték. Amikor például tífuszos betegeket ápoltak, vállalták a fertőzés veszélyét vagy az esetleges korai halált. A nővérek Krisztus iránti szeretetükből, akit a másik emberben megláttak, készek voltak erre az áldozatra.

A II. Világháború a lengyeleknek éppúgy, mint más nemzetnek, a nővéreink számára is rendkívül kegyetlen volt és nagy áldozatokat követelt.

Az 1945. elején Lengyelországba (az egykori német keleti térségbe) betörő Vörös Hadsereg katonái a fosztogatásokkal, a nők megerőszakolásával, és a gyújtogatásokkal sok szenvedést okoztak a polgári lakosság számára.

A kolostorokban a Szent Erzsébet nővérek is nagyon nehéz és fájdalmas helyzetben találták magukat. Érezve a veszélyt, néhányan közülük a rájuk bízott gondozottakkal együtt elmenekültek. Annak érdekében, hogy eltereljék magukról a figyelmet, civil ruhát vettek fel, ami azonban nem nyújtott számukra védelmet, mert a katonák minden nővel kegyetlenek voltak.

Nem minden nővér döntött a menekülés mellett, sokan maradtak a nevelésre, oktatásra rájuk bízott gyerekekkel, ifjúsággal és a súlyos betegekkel. Ebben a veszedelmes és veszélyes időben a nővérek belső kötelességüknek érezték, hogy a bajba jutottakkal együtt maradjanak, számukra védelmet, támogatást, megnyugtatást és segítséget nyújtsanak.

Még ebben a félelmetes és hátborzongató helyzetben sem csüggedtek.

Szent Pál szavai: „Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard?” (Rom 8. 35) adtak számukra erőt, hogy isteni vőlegényükhöz mindhalálig hűségesek maradjanak.

Krisztus iránti szeretetükből bátran védtek meg emberi méltóságukat, és álltak ellen a katonák gonosz vágyainak. Nem vetették alá magukat a gonosz hatalmának, hogy életüket bármi áron megmentsék, hanem rendíthetetlenek maradtak a saját erkölcsi tisztaságuk, és a rájuk bízott lányok, asszonyok tisztaságának védelmében. Meg voltak győződve arról, hogy mindenen diadalmaskodnak őáltala, aki által szeretve vannak (Rom 8. 37 alapján). Ezért a bátor döntésükért az életükkel fizettek.

Nővéreink az élethez vezető úton a szentség csúcsára való fáradságos feljutásra való szüntelen törekvésükben tudatosan választották a szűk kaput és a keskeny utat (Mt. 7. 13-14 alapján).

Mártírnővéreink itt bemutatott élettanúsága a tisztaság erényének nagy értékű példája, amelyet a mai világ gyakran elutasít, megvet, lábbal tipor.

Kompromisszum nélküli magatartásuk, amellyel hősiesen védték szüzességüket és tisztaságukat, napjainkban arra inspirálhatja a fiatal lányokat, hogy méltóságukat nőként és szűzként tiszteletben tartsák. A nővérek hősiessége továbbá másokat arra is tanít, hogy hálásak legyenek Istennek ezért a szép ajándékáért. A mártírok vére támogatás és ösztönzés lehet azoknak a mai nőknek, akik olyan helyeken élnek, ahol a méltóságuk sérül, vagy veszélyeztetve van.

A vértanú nővérek magatartása bátorítás lehet azoknak a házaspároknak is, akik gyakran a családok széthullásához vezető házasságtörés csapdájába estek.

Szent Pál arra emlékeztet, hogy testünk a Szentlélek temploma, aki bennünk lakozik, akit Istentől kaptunk; nem vagyunk már többé a magunké (1 Kor. 6. 19 alapján).

Ezért minden embernek a saját testével való törődés mellett a másik ember méltóságát is tiszteletben kell tartani. Manapság gyakran ismerhetjük fel az emberi méltóság tiszteletben tartásának hiányát, különböző elméletek terjedését a házasság lényegéről, sokféle kísértést a szenvedélybetegségekre és a keresztény értékek elutasítására. Az emberek önkontroll nélkül élnek, s teszik mindezt egy rosszul értelmezett szabadság nevében.

A helyzetre való tekintettel Ferenc Pápa a következőket kéri tőlünk: „Ne féljetek szemben úszni az árral, ha a reményünket el akarják rabolni tőlünk, ha ezeket az elrontott értékek szerinti életet ajánlják nekünk. Ezek az értékek éppúgy károsak, mint a romlott étel. Ha egy étel romlott, beteggé tesz bennünket; ezek az értékek is megbetegítenek (2013. jún. 23).

A pápa arra buzdít, hogy éljünk bátran a keresztény értékek szerint. Különösen az ifjúságot buzdítja a következő szavakkal: „Bátran ússzatok szemben az árral, és büszkén tegyétek ezt!”

Ahhoz, hogy ezen az úton lehessen haladni, hiteles vezetőkre van szükség. Ezért szükséges megismertetni a szent és áldott vértanúk példáját, akik legyőzték a kísértést és ellenálltak a gonosznak.

A Szent Erzsébet nővérek életének és mártírhalálának hősi példája kétségtelenül fontos üzenetet hordoz a mai ember számára. Megerősítés lehet számunkra is, akik Jézus követői vagyunk.

Mártírnővéreink életét bemutató kis kötetünk átnyújtásakor szívből köszönöm Miriam Zajac nővérnek, a boldoggá avatási folyamat posztulánsának, és eme könyv szerzőjének a mártírjainkkal kapcsolatos dokumentáció összeállításával végzett minden fáradozását.

Hálásan köszönöm M. Felicyta Szewczyk nővérnek a vértanúinkhoz kapcsolódó képeket.

Külön köszönet illeti meg M. Lucyna Bigus nővért, tartományfőnöknőt, az album érdekes grafikai megjelenítéséért.

Mindazoknak, akik bármilyen módon hozzájárultak e könyv létrejöttéhez, beleértve a fordításokat is, hálás szívvel mondom: Isten fizesse meg Önöknek.

Ferenc Pápa arra buzdít minket: „Kérjük a vértanúk közbenjárását, hogy igazi, jól megalapozott keresztények legyünk, a tettek és ne a szavak keresztényei, ne középszerűek, akik csak a lényeg nélkül fényezik magukat a kereszténységgel. A mártírok nem kívülről fényesítették magukat a kereszténységgel, ők a legvégsőkig keresztények maradtak.

Kérjük az ő segítségüket, hogy hitünk a nehézségekben is erős maradjon” (2013. 10. 13.).

Paschalis nővér és kilenc társa életpéldája legyen segítségünkre minden nő méltóságának megvédésében és a legmagasabb értékek szerinti életben.

Róma, 2015. szeptember 26. Szent Kozma és Damján ünnepén

Samuela Werbinska nővér
Általános Elöljáró

TÖRTÉNELMI HÁTTÉR

A papok és apácák, köztük a kötetben bemutatott Szent Erzsébet Nővérek Kongregációja tagjainak vértanúsága része az Alsó és Felső-Szilézia tartományban élő civil lakosság szenvedéseinek. A történet 1945 első hónapjaira nyúlik vissza, amikor Vörös Hadsereg megszállás alatt tartotta ezt a területet.

A csapatok érkezése az egyes városokba többnyire gyújtogatással, fosztogatással, a templomok, kápolnák, a miseruhák és a liturgikus berendezések meggyalázásával járt együtt.

A lakosság fizikailag és mentálisan annyira kimerült, hogy semmi ereje sem maradt a további harchoz vagy ellenálláshoz. Az eseményekben a családok széthullottak, a gyerekek elárvultak. A katonák brutalitása, amelyet gyakran az alkohol váltott ki, határtalan volt a sziléziai lakossággal szemben, nem téve semmilyen különbséget a németek, az őslakosok és a lengyelek között. Mindenhol naponta történtek vagyonelkobzások, az embereket megfélemlítették, fog-lyul ejtették, megverték. A nőkkel szemben is brutálisak voltak, gyakran megölték, vagy több alkalommal megerőszakolták őket.

A papokra és a szerzetesekre is a híveikkel hasonló sors várt.

A klérus üldözésének hátterében különböző motivációk álltak. Gyakran ezek katonai megtorlások voltak. Egy másik erős motiváció a hit gyűlölete volt, a személyeké és mindazon dolgoké, amelyeknek köze volt a hithez.

Sok esetben a papok az életüket adták azért, hogy a lányokat, asszonyokat és a nővéreket megvédjék az erőszaktól.

Látva a Vörös Hadsereg közeledését a nővérek egy csoportja a rájuk bízott emberekkel, gyerekekkel, öregekkel és betegekkel együtt 1945 első heteiben biztonságos menekülési lehetőséget keresett.

Szilézia megszállását követően a Szent Erzsébet nővérekre, akik legnagyobb számban ezen a területen tevékenykedtek, igazi pokol várt.

A nővérek, hogy megvédjék magukat a vörösgárdisták brutális támadásától, gyakran olyan világi ruhát vettek fel, amelyben nem tűntek ki a többi ember közül.  Mindez azonban nem mentette meg őket a rablástól, erőszaktól és a gyilkosságtól. Ellenállásuk az agresszorok fölényével szemben gyakran hatástalannak bizonyult, ennél is inkább jelentős a mártírhaláluk.

Egyes nővérek – azért, hogy a rászoruló betegek, fogyatékkal élők ne maradjanak felügyelet, és gondozás nélkül – lemondtak az evakuálásról. A legdrágább árat fizették érte.

Meg kell jegyezni, hogy a Harmadik Birodalom kapitulációja és a II. Világháború befejeződése után (1945. május 8.) a nővéreket továbbra is üldözték.

A Szent Erzsébet Nővérek Kongregációja Felső és Alsó-Sziléziában hatalmas emberi és anyagi veszteségeket szenvedett. Eredeti források arra utalnak, hogy közel 100 nővér halt meg különböző körülmények között a Vörös Hadsereg katonái által. A nővérek nagyobb része életét adta azért, hogy megvédje a saját vagy mások tisztaságát. Voltak, akik kimerültségben, vagy az elszenvedett tortúrákban haltak meg, mások eltűntek, vagy elrabolták őket.

Pápaságának ideje alatt Szent II. János Pál Pápa a különböző alkalmakkor többször hangsúlyozta, hogy a mai világnak nem annyira a tanítókra van szüksége, hanem sokkal inkább az evangéliumi élet olyan tanúsítóira, akik a legnehezebb élethelyzetben is hűségesek maradtak Istenhez. A világnak ma olyan példák és példaképek kellenek, akik nem csupán csodálatot és lelkesedést váltanak ki, hanem azt is megmutatják a ma emberének, hogy az életben a legfontosabb és a legnélkülözhetetlenebb Isten, és az Ő emberek iránti szeretetének felfedezése. A mártír Erzsébet nővérek ilyen példaképek.