Szent Erzsébet Nővéreinek Kongregációja pápai jogú szerzetesi közösség. A szerzetesi fogadalom által a nővérek mindenek előtt a megszeretett Isten tulajdonába adják magukat. Kötelezik magukat egész életükön át közösségben élni az Istennek fogadott tisztaság, szegénység és engedelmesség fogadalma szerint a konstitúciónak megfelelően.
A Szent Erzsébet Nővérek közösség úgy jött létre, hogy Alapítónk, Klára Wolff felismerte Isten akaratát, mely szerint Istent a betegekben és a rászorulókban kell szolgálnunk. Krisztus szavai szerint: „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.”(Mt 25,40), akarta ő betegeket „az isteni Üdvözítő szenvedő testrészeit ápolni”. Ez a kegyelmi adomány adja kezdetét Rendünknek, melyet Klára Wolff három más alapító taggal: Mária és Matilda Merkert, valamint Werner Franciskával hozott létre 1842-ben, Sziléziában, Nysa városában.
Isteni indíttatás alapján és a szükséget szenvedő emberek iránti együttérzésből, alapítóink különleges feladatuknak tekintették a betegek ápolását, melyet azok lakóhelyén kívánták gyakorolni. Klára Wolff megállapítja: „Kórházakban a betegek ellátása már biztosított, ám a szegény betegek otthonukban fekszenek, magukra hagyatva, minden gondozás nélkül. Itt van elsősorban szükség segítségre”.
Az Alapítók minden érdek nélkül szolgáltak, „mindent Istenhez való szeretetből” tettek, nem fizetségért. Alapelvük az volt, hogy „Isten iránti szeretetből végzett szolgálatért feláldozni az időt és energiát a szenvedő emberiségnek”, kihasználva minden adottságot és eszközt, még saját életüket is, ha kell, kockáztatva a korai halált.
Betegeket ápoló Alapítóinkat különleges szeretet kapcsolta a szegényekhez, valamint a személyes szegénység, melynek bátorító példaképe thüringiai Szent Erzsébet élete és tevékenysége volt. Megválasztották védőszentjüknek, a ferences harmadrendhez tartozó Szent Erzsébetet, aki kitűnt Isten és a rászorulók iránti szeretetével, és az Ő nevét vette fel az alapított Nővéri Közösség. A lelki gondozás világossága és apostoli ereje Jézus Szentséges Szíve volt, akinek az Alapítók feláldozták 1842-ben tevékenységüket. Innen kezdve Jézus Szentséges Szíve része lett értékes lelki örökségünknek. Hasonlóan, mint Alapítóink és az első nővérek, nyíltak vagyunk Isten szeretetére, hogy azt méltóan tudjuk tovább adni az embereknek.
